Blog

A norvég tenger nem kérdezi meg, felkészültél-e. A hullámok felcsapnak a fedélzetre, a szél átvág a ruhán, a hideg pedig lassan minden mozdulatot nehezebbé tesz. A 19. század második felében a tengeren dolgozó emberek számára a rossz idő nem kellemetlenséget jelentett, hanem mindennapos veszélyt. Egy átázott kabát, egy átfagyott kéz vagy a mozgást akadályozó ruházat akár emberéletekről is dönthetett.

Szombat délelőtt van. A falnak támasztod a létrát, előkerül a fúrógép, a csavarok pedig egy régi műanyag dobozban várják, hogy végre felkerüljön az a polc. „Tíz perc az egész” – gondolod, ezért maradsz a megszokott farmerben és a hétköznapi sportcipődben. Aztán az egyik csavar a földre esik. A fúró megakad a falban. A nadrág megfeszül, amikor fellépsz a létra következő fokára, a cipő talpa pedig megcsúszik a finom portól.

A műhely egyik fogasán lóg egy régi kabát. A mandzsettáján már látszik a használat, a cipzár húzókája megkopott, a vállán pedig ott maradt néhány olyan nyom, amely mögött valószínűleg külön történet rejtőzik. Mégsem került a szemétbe. Továbbra is védi a viselőjét a széltől, a hidegtől és a nedvességtől. Reggelente ugyanúgy felveszik, ahogy évekkel korábban.